Zenari bíboros levélben mondott köszönetet a Magyar Katolikus Egyháznak a támogatásért

Levélben mondott köszönetet Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a híveknek azért a nagylelkű támogatásért, amellyel az AVSI Alapítvány Nyitott Kórházak elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezését, valamint a szíriai Katolikus Karitász (Caritas Syria) munkáját támogatták.

„A véres konfliktus, a 9 évig tartó pusztítás, a halál és a menekülttáborok végtelen sorai, sajnos még nem értek véget. Gondoljunk csak a bombázásokra és a mindennapos támadásokra észak-nyugaton, és a még mindig bizonytalan helyzetre az ország észak-keleti részén.” – fogalmaz levelében a Bíboros.

ENSZ felmérések alapján a szíriai lakosság 83%-a él mélyszegénységben. Zenari bíboros szerint megnyugtató, hogy Veronika, Cirenei Simon és az irgalmas szamaritánus példáját követve, a társadalomnak vannak jóakaratú és bátor tagjai, akik segítik a bajba jutott embertársaikat eljutni a biztonságot adó helyekre.

A Bíboros kiemeli, hogy az Egészségügyi Világszervezet statisztikái alapján Szíriában a kórházak 54%-a teljesen bezárt vagy csak részben működik. Ebből is látható, hogy milyen nagy szükség van a „Nyitott Kórházak”-ra, amelyek bárki előtt nyitva állnak vallási vagy etnikai hovatartozástól függetlenül. Ezekben az intézményekben két év alatt több mint 30.000 beteget láttak el és ez a szám a harmadik év végére várhatóan eléri az 50.000-et. A kezdeményezés ugyanakkor segít előmozdítani a különböző vallási és etnikai csoportok, különösen a keresztények és a muzulmánok békés együttélését is.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2018 szeptemberében hirdetett gyűjtést üldözött keresztény testvéreink megsegítésére. A hívek felajánlásai alapján több mint 64 millió forinttal tudtuk támogatni közel-keleti keresztény testvéreinket.

Budapest, 2020. január 13.

az MKPK Titkársága

Read 846 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés